Napjainkban a kiábrándultság, a szorongás, a pánik érzetét szokás a stresszhez társítani, megfeledkezve arról a tényről, hogy ez a rendszer az evolúció során nem azért csiszolódott, hogy ártson nekünk. Több tudományos kutatásban és az ezekre alapozott tanulmányokban több pozitívum is kiderült a stresszről. Az alábbi írásban ezekre irányítom az olvasóim figyelmét.
A stressz mai értelemben vett fogalma alig több, mint egy évszázada, 117 évvel ezelőtt jelent meg „izgalmi állapot” elnevezéssel a szakirodalomban. A stressznek rengeteg rétege van, biológia, szociális, pszichológia szempontrendszer alapján egyaránt vizsgálható. Selye János, magyar származású orvos, kutató volt az, aki az 1930-as években az orvos-biológia elnevezést meghonosította, ami a szervezetet ért pozitív és negatív terhelésekre egyaránt vonatkozott.
Stressz, mint pozitív hajtóerő
A kezdeti, egerekkel folytatott kísérletek is alátámasztották azt, hogy a stressznek ugyanúgy vannak előnyös, mint hátrányos vonásai. 1908-ban figyelte meg két pszichológus kutató, hogy a laboratóriumi egerek a stresszhatás (áramütés, erős fény) bizonyos tartományán belül ügyesebbé válnak a feladatok megoldásában. Ha azonban ez a hatás túl gyenge, vagy túl erős, az egerek teljesítménye inkább romlik. A madarakkal végzett kutatások azt mutatták, hogy minél jobb a fizikai, egészségi állapotuk, annál gyorsabb és a jobb a stresszválaszuk.
A stressz, akárcsak a fájdalom, alapvető benyomás, hatás; hogy mi váltja ki a stresszmechanizmust, személyiségfüggő. És ugyanígy; a stresszre adott válaszreakció sem írható le objektív szempontok alapján.
Stresszmentes élet hátrányai
A 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, majd pedig a COVID világjárványt követően zajlottak tömeges adatgyűjtések az Egyesült Államokban, amely vizsgálatok következtetéseit Susan Charles, a Kaliforniai Egyetem pszichológusprofesszora „Stresszmentes élet: üröm az örömben” cikkében összegezte. A kutatásokban részt vevő alanyok válaszai alapján kollégáival együtt az alábbi megállapításokra jutottak: a stresszhiányos életet élők kiegyensúlyozottabbak ugyan, mint az átlag, és krónikus betegségekkel is kisebb eséllyel küzdenek, mentális téren azonban több szempontból is rosszabbul állnak, mint az akut stresszhatásoktól szenvedők. Egyrészt kevésbé tudnak feladatokra koncentrálni, összpontosítani, előbb-utóbb valami másba kezdenek inkább, másrészt rövid és hosszú távú memóriájuk is rosszabbul teljesít, és emiatt gyengébbek a problémamegoldásban. A stresszt nem tapasztaló alanyokról az is kiderült, hogy kevesebb időt töltenek emberek között, tévét viszont többet néznek.
Stressz szerepe a tanulásban
Charles megfigyeléseiből azonban mégse azt a tanulságot vonjuk le, hogy tanuljunk meg örülni a stressznek. Stressz és stressz között ugyanis igencsak nagy a különbség. A mindennapi élet behatásai egyértelműen elkülönítendőek a traumák nyomán fellépő stresszhatásoktól. Az előbbi kategóriába sorolható stresszhatások esetében beszélhetünk pozitív „jellemvonásokról.” Ezek a stresszhatások segítenek ugyanis bennünket a tapasztalás útján történő tanulásban, abban, hogy az életet a maga teljességében éljük. Agyunk megsínylené, ha soha nem kerülne szembe megpróbáltatásokkal, megoldandó, persze nem életveszélyes helyzetekkel. A kutatónő arra is rámutat, hogy bár a társas kapcsolatok stresszhatásokkal járnak, viszont segítenek is kezelni, leküzdeni a stresszt, amennyiben ezeket a kapcsolatainkat is optimális szinten tartjuk.
Egy ausztrál kutatóintézet munkatársa, Chris Kilby, az egyén stresszhez való hozzáállását vizsgálta kutatásaiban és az alábbi megállapításokra jutott; azok, akik negatív hajtóerőnek tekintik a stresszt, akik félnek tőle, közülük nagyobb arányban kerülnek ki szív-és érrendszeri megbetegedéssel küzdő személyek.
A stressz feldolgozásának két szintje ismeretes. Az első, az ún. értékelés szintje azt a mozzanatot takarja, amikor eldöntjük, vajon az adott helyzet tisztán negatív-e, és így ártalmas lehet, avagy olyan kihívás és feladat, amelynek a leküzdése a javunkat is szolgálhatja. A második a stresszhelyzettel való megbirkózás szintje. Nem baj, ha ártalmasnak, veszélyesnek látunk egy stresszhelyzetet. Ez sokszor inkább azt mutatja, hogy az adott szituációt reálisan mérjük fel. Az viszont nagyon is számít, miként küzdünk meg vele. Ilyenkor belső és a külső tényezőket is felmérjük: átgondoljuk, mi magunk tudjuk-e kezelni a helyzetet, illetve, van-e olyasfajta háttértámogatás, amelyet segítségül hívhatunk. Persze ez is szubjektív, megítélésfüggő kérdés. Hiába adott pl. a támogatás, ha ennek nem vagyunk a tudatában és az amúgy kínálkozó segítséget nem vesszük észre.
Az életkor egyértelműen meghatározó, hogyan reagálunk a stresszhatásokra és az adott stresszreakciók milyen hatással vannak ránk.
A napjainkban zajló valamennyi kutatás arra irányítja a figyelmünket, hogy a mindennapok stresszhatásait lássuk inkább pozitívan, tekintsük motivációs erőnek és alkalmazkodjunk ennek megfelelően. Tartsuk azonban mindig a szemünk előtt azt is, hogy az akut stresszhatásra fellépő reakció óv és segíti a túlélés, a krónikus stresszhez való folyamatos alkalmazkodás viszont ártalmas lehet.
A stressz egyik leghatékonyabb ellenszere, a relaxáció, felnőttként és gyerekként egyaránt elsajátítható a Silva-féle agykontroll tanfolyamokon.
(Forrás: National Geographic; Kétarcú stressz, 2024. október)